Vicclap és mások

Két hete volt a 45. születésnapom.
Egyébként sem éreztem magam valami fényesen.
Lementem reggelizni. A feleségem azt sem
mondta: Jó reggelt, nem hogy Isten éltessen.
..
A gyerekek sem mondtak semmit, teljesen hidegen hagytam őket.
Úton az irodába már teljesen levert voltam.
Bementem az ajtón, és Mari, a titkárnőm felállt, és így szólt: Isten
éltesse sokáig, főnök!
Na, ettől egy kicsit mindjárt jobban lettem. Legalább egyvalaki nem
felejtett el!

Délig dolgoztam. Pontban 12-kor Mari bekopogott az ajtómon, és azt mondta:
- Főnök, ma van a születésnapja. Menjünk el ebédelni, csak mi ketten!
Nem a szokásos kis étterembe mentünk, hanem
egy hangulatos falusi lokálba, hogy egy kicsit magunk lehessünk.

Ittunk két Martinit és elégedettek voltunk a kiváló ételekkel. A
visszaúton Mari azt mondta:
- Tudja, olyan szép ez a mai nap, és ma születésnapja van. Ne menjünk
vissza az irodába!
Menjünk fel hozzám és igyuk meg ott a délutáni kávét!
Így felmentünk a lakására, és kávé helyett
megittunk még két Martinit, és kényelmesen elszívtunk egy-egy cigarettát.
Egy idő után Mari így szólt:
- Ha Önt nem zavarja, felveszek valami kényelmesebbet. Csak beszaladok
a hálóba, azonnal itt vagyok... Helyeseltem a
tervet. Naná...!!!
Néhány perc múlva valóban jött is. A kezében egy
születésnapi torta volt,
és őt követték...: a feleségem, a gyerekeim,
és a közelebbi munkatársaink, és
a Happy Birthday-t énekelték.

Én meg ott ültem a heverőn, és ..... a zoknimon kivül semmi nem volt rajtam.